A jelenlegi kiállítás sikerének titka abban rejlik, hogy úgy képes rávilágítani a posztmodern utáni kor képlékeny természetére, hogy abból nem tanácstalanság és frusztráció érződik. Ellenkezőleg: a furcsa szituációból adódó izgalmas kérdésfelvetések iránti nyitottság, kíváncsi játékosság érződik. A régi vásári mutatványok „tematikus terei” immár egy új nyelvezet ismeretében, a kortárs művészet kontextusába helyezve térnek vissza. Értelmezik és átértelmezik egymást.
Futkározó lovak, ugráló kenguruk elevenednek meg újra a színes stroboszkópok, thaumatrópok, phenakisztiszkópok játékaként. Olyan forgó dobozok is láthatóak, melyekbe a közönség látszólag összefüggéstelen formákat helyezhet, s a mozgás révén életre kelti őket. Százhúsz évvel ezelőtt, akárcsak ma, szinte naponta jelentek meg az újabb technológiák, melyek szenzációnak számítottak, s zsákutcának bizonyultak, mára érdekességekként kiállítási tárgyak. Ebből a szemszögből nézve korunk high-techje teljesen új megvilágításba kerül ezen a kiállításon.
A mutatványos sátortól a virtuális térig
Az első filmeknél a nézők maguk szabályozhatták a mozgás sebességét, és állíthatták össze saját forgatókönyvüket. A mutoszkópba, vagy kinoroszkópba nyomtatott filmkockák által létrejött „pörgetőkönyvecskét” zsebre is vághatták, s hazavihették. A kiállítás „vásári mutatványai” kultúrtörténeti érdekességük mellett kortárs műalkotásokkal együtt jelennek meg.
A művészek más más módon referálnak a pillanat megragadására, az illúzióteremtésre. A "hős modern művészből" bohóc lett, s amilyen tragikus és frusztráló ez egyrészről, olyan szórakoztató másfelől. A másfél évszázaddal korábbi "mulatságok" váltak korunk művészetévé, s úgy tűnik, az a "szemfényvesztés" ami korábban az iparművészet és a giccs határán lavírozott, ma már kortárs képzőművészeti alkotásnak tekinthető.
Egy skandináv művésznő alkotása például olyan installáció, melynek részeként pörgetőkönyvecskékbe pillantva nyerünk betekintést a művész és környezete életébe, mintha linkeket, kis videókat néznénk. Az installáció egy térbe kivetített blog, mely „bejegyzésenként” mutatja az alkotót körülvevő történéseket, kapcsolatai rendszerét. A szimuláció egyben interakció is, hisz a néző szó szerint belép a művész világába. Kész elvarázsolt kastély... Egy másik, főleg gyermekek körében népszerű teremben pedig egy fiatal művésznő "érintésre világító gömbjei" láthatóak. Ez a mű pár éve a MOME egyik diplomamunkája volt.
Mennyiben különbözik a digitális és analóg „varázslat”?
A XIX század fotográfusai iparosok voltak, akik varázslattal üzleteltek, azonban technikáik fokozatosan inspirálták a művészeket. Kezdetben lealacsonyítónak érezték az új formákat, megtermékenyítő hatásuk mára viszont vitathatatlan, a fotográfia műfaja a képzőművészet egészét áthatja. A digitális eszközök, a mail, az elektromos rajztábla, az lcd monitor hasonló eszközök ma, melyekkel ismerkedik a művészet és próbálja magáévá tenni keresve azt a nyelvet, melyen végül megszólalhat.
Az emberi szellem még korántsem lakta még be ezt az új teret. A fotográfiánál majd fél évszázadnak, s a filmnél is majd harminc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megjelenjen az első mai értelemben vett műalkotás a vásári mutatvány műfajában. Ami viszont a kiállításon feltűnő: bármennyire is interaktívabb a digitális techológia, az analóg varázslat eszközeinek érthetősége, és egyszerűsége, elvük átláthatósága sokkal melegebb örömet okoz a szemlélőnek.
(befejezés következik)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése