Swimmingpool - Életem legszebb pillanata…

Sárgult képek boldogsága

Amikor a hétköznapi ember, élete megörökítésre méltó perceit keresi, a keresztelők, esküvők, temetések láncolatába kivétel nélkül az önfeledt nyári pancsolások is beilleszkednek. A magunkra erőltetett fehér blúzok, és öltönyök feszengései, erőltetett mosolyok és jópofik mellett egy véletlen lekapott fecskenadrágos portré, vagy a fürdőruhából kibukó tavaszról megmaradt hurkák jelentik az ellenpontot. Emlékeink dramaturgiájában az ünnepi beöltözöttség és a nyári levetkőzöttség, a hétköznapoktól e két legtávolabb álló helyzet adja az ellenpontot. Ebből lesz az a „dráma” vagy „regény” amit végül unokáink, örököseink nézhetnek majd. Ez lesz az a Mű, amit egy évszázad után a padláson porosodva a lomok között megtalál egy távoli rokon, és már senki nem fog emlékezni nevünkre, a helyszínre, a kép mögötti történetre. Az alulexponált, ócskán komponált, széttöredezett és megsárgult kép viszont megmarad egy kissé kövérkés úrral, s mellette egy nővel, akik esetlenül, kicsit magukat is szégyellve, de boldognak tűnnek.

Mit talál tehát pár kortárs magyar képzőművész 2009-ben a „Fürdőzők” témájában, mely az antikvitás óta tartja magát a "nyugati művészet" egyik legstabilabb ikonográfiájaként? Valljuk be sajnos: van, aki semmit se. Felmerül a kérdés: attól, hogy egy galériában kiteszünk a falra egy „elszúrt” nyári fotót felnagyítva, és aláírunk egy összeget, már el is végeztük a művész feladatát? Átírtuk, megjelenítettük, megmutattuk a témát? Nem cinikus dolog egy ócska digitális fotót pixelesen, nagyban kinyomtatva a magas művészetek aranytálcáján kínálni? A kortárs művészet néha nagyon cinikus. Néha. Máskor viszont üdítő kivételek akadnak, ahogy a jelen kiállítás anyagából is kiemelkedik két név: Szunyoghy Viktória és Szabó Klára Petra. Ők valóban képzőművészeti alkotásokkal ajándékoztak meg minket.

Elkapott pillanatok

A két alkotó munkái képesek a véletlenszerűen elkapott intim pillanatokat izgalmasan megjeleníteni. Ehhez amúgy nem is kell sok, igazából elegendő, ha megtiszteljük a nézőt/vevőt pár munkaórával. Mára ugyanis sokszor elég maga a technika is. Szunyoghy Viktória olajfestményekként, Szabó Klára Petra pedig míves akvarellekként tálalja a „fürdős témát”. Az általuk felvállalt „kicsiség”, hűen tálalja mind a sajátos „elrontott fénykép-esztétikát” mind pedig azt, ami mára a fürdőzés évezredes témájából maradt. Szunyoghy Viktória sorozatát már tavaly is láthattuk a Gödörben, idén nyáron a Swimmingpool keretében tekinthettük meg őket, s valószínű párszor még elő fog kerülni a sorozat. Ahogy Szabó Klára petraát is régebb óta foglalkoztatja a téma, Fürdőző sorozatát már korábban is kiállította. Ez az "előélet" erős kontrasztot fest a kiállítás többi művével, amiknél az esetlegesség már már kényelmetlenül érezhető.

Mítosz híján az önfeledés

Ma már nincsenek mítoszok, nincs Vénusz, és a „Les Grandes Baigneuses” képek teatralitása sem felvállalható. A fürdőzés "megtisztulás" misztikája nem katarzisban olvad fel, hanem egy egy önfeledtségre szorítkozik csupán. Életünk legszebb pillanataira. Magasztos mondanivaló híján, marad egy személyes dimenzió, a hétköznapoktól való elszakadás apró momentumai. Ezeket mutatja meg Szunyoghy Viktória és Szabó Klára Petra, s e két művész munkáiért volt érdemes elmenni most nyáron is a Falk Miksa utcába július 30-ig.

Utóirat: Bocsánat mindenkitől, hogy későn raktam fel a cikket, de sokáig molyoltam, hogy egyáltalán megtegyem-e. Végül megtettem, mert szerintem Szunyoghy Viki és Szabó Klára Petra megérdemelnek egy pozitív kritikát, még ha maga a kiállítás nem is volt olyan remek.